Biharország

Biharország

2018. január 28., vasárnap

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ 2018 - DR. FLEISZ JÁNOS LAUDÁCIÓJA

2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.
A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész. 

LAUDÁCIÓ
Dr. Fleisz János tiszteletére

1951-ben született Nagyváradon, ahol az egykori 4-es Számú Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári egyetem történelem szakán szerzett oklevelet. Tanárként több iskolában tanított a legtovább 28 évig, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban. 1994-től főiskolákon, egyetemeken is tanít, utóbb Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen és a Nagyváradi Egyetemen, vendégtanárként pedig rendszeresen a budapesti ELTÉ- n és a Pécsi Tudományegyetemen. Doktori disszertációját 1995-ben védte meg Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián, 1999-ben Bukarestben megkapta a történelemtudományok doktora fokozatot. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestületi tagja. A Pécsi Tudományegyetemen habilitált, ahol megkapta az egyetemi magántanári címet. Jelenleg az ottani doktori bizottság tagja.
1990-óta tudományos ösztöndíjasként többször kutat Budapesten, történészként számos nemzetközi konferencián vett részt, sok szaktanulmányt és újságcikket közölt, nemrég jelent meg 20. könyve. Kutatásának vezérfonala a várostörténet és különösen Nagyvárad története, de foglalkozott az 1848-49-es eseményekkel és személyekkel, illetve az erdélyi sajtó történetével is. Munkásságának minden területét meghatározza a nemzet iránti felelősségteljes gondolkodás.
1995-ben létrehozta az EME nagyváradi fiókszervezetét, 1998-ban megalapította a Sapientia Varadiensis Alapítványt, majd 1999-ben kezdeményezte a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) létrehozását, amelyeknek elnöke lett. A Varadinum Alapítvány ügyvezetőjeként, évekig fontos szerepet játszott a rendezvény lebonyolításában. Kezdeményezte Nagyváradon a Tudomány, a Civilek Napja, illetve a Művelődés Hete- Tanulás Ünnepe rendezvénysorozatok bevezetését, 2001-ben pedig a Magyar Kultúra Napja megünneplését, amelynek 15 évig Porkoláb Lajos mellett, egyik főszervezője volt. Egyike az RMDSZ keretében 2002-ben alapított Magyar Kultúráért díj létrehozóinak és első átadóinak. Tevékenysége és következetessége miatt 2003 novemberében Budapesten a Hűség a Hazához Nagykereszttel tüntették ki. Egyéb közéleti-politikai szerepet is vállalt, így megyei tanácsos, 2000 és 2003 között előbb a Bihar megyei RMDSZ művelődési, majd civil szervezetekért és a tudományért felelős alelnöke, 2008 és 2012 között nagyváradi önkormányzati képviselő. 2012-től a Nagyvárad–velencei római katolikus plébánia egyháztanácsának tagja. 2016-ban a kolozsvári EMKE Partiumi alelnöke, 2017-ben a Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) és a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tagja lett. Nem mellesleg nemzetközi sakk versenybíró is.  
E kiemelkedő, sokrétű és elkötelezett munka elismeréseként terjesztették fel dr. Fleisz Jánost a Magyar kultúráért-díjra.
Örömmel tölt el, hogy közeli szemtanúja lehettem dr. Fleisz János munkásságának és az is, hogy őt és feleségét, Judit asszonyt, aki kitartó segítője férjének, barátaimnak tudhatom.

Lejegyezte:
Kelemen Mária, a BINCISZ (BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE) alapító tagja, a VARADINUM KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY egykori kurátora



2018. január 27., szombat

Könyvbemutató és kiállítás Csökmőn

A Magyar Kultúra Ünnepe 2018 keretében január 25-én csütörtökön Csökmőn egy értékes kiállítás megnyitásával egy időben bemutatták dr. Fleisz János nagyváradi történész, egyetemi tanár, Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 című könyvét. A szerzővel ezúttal is Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke beszélgetett. A rendezvény végén dedikálásra került sor.

Balról jobbra: Kiss Andrea, dr. Fleisz János és Porkoláb Lajos.

További képek >>>

Egy felemás korszak története

2018. január 19-én, pénteken délután a váradi Lorántffy központban mutatták be a Magyar Kultúra Ünnepe 2018. rendezvénysorozat keretében dr. Fleisz János: Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című kötetét.

Tizennyolc éve szervezi közösen Nagyvárad és Berettyóújfalu a Magyar Kultúra Ünnepét, idézte fel a péntek délutáni kötetbemutatón a múltat Fleisz János huszadik önálló kötetének a bemutatója alkalmából, kifejtve azt, hogy a két város közös szervezése a bihari összetartozást példázza, ami kihatott a testvérvárosi kapcsolatokra is. Hozzátette, hogy a kultúrának közösségformáló ereje van, és bár a politika megosztja a magyar közösségeket, a kultúra szerepe az összefogás erősítése, ezért politikai állásponttól függetlenül mindenkinek együtt kell ünnepelnie a Magyar Kultúra Ünnepét. A továbbiakban a Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című könyvet bemutató Porkoláb Lajos berettyóújfalui művelődésszervezőről elmondta, neki nagy szerepe van abban, hogy folytathatják ezt az eseménysorozatot. Ehhez kapcsolódva maga Porkoláb Lajos úgy fogalmazott: „akkor csinálunk valamit jól, ha nem akarjuk abbahagyni”.

Kötetbemutató
A szerző és a méltató valójában elbeszélgettek egymással a kötetről a Lorántffy központban szép számban megjelent érdeklődők előtt. A Nagyvárad történelme kutatásának a nehézségeiről szólva Fleisz János elmondta, hogy az 1940–1944 közötti időszak egy fehér folt a magyar történetírásban, egyrészt mert a forrásadottság nem megfelelő, másrészt pedig azért, mert senki sem foglalkozott szívesen ezzel a korszakkal: pár mondatban elintézték az egész időszakot, mintha akkoriban nem lettek volna fontos teljesítmények. Fleisz János hozzátette, hogy vannak ennek a korszaknak nagyon szép, és nagyon csúnya szakaszai is.

A korszak

Az említett korszakolás kiindulópontja a Második Bécsi Döntés, amely lényegében a tengelyhatalmak stratégiai döntése volt: a velük szövetséges Magyarországból és Romániából két, nagyjából azonos méretű államot faragtak, mindkét országban nagyjából azonos nagyságrendű kisebbséggel, mert úgy látták, hogy ez szolgálja leginkább a Harmadik Birodalom érdekeit. A döntés nyomán Erdély északi része és Nagyvárad is visszakerült Magyarországhoz. A könyvből többek között kiderül, hogy bár az 1919-es impériumváltáskor hatalmas veszteségek érték Nagyváradot – a jogakadémia, az önálló színtársulat és a római katolikus püspökség megszűnése –, az eltelt húsz év alatt mégsem sikerült román várost csinálni belőle, ugyanis az 1941-es népszámláláskor a 92 ezres lakosság 92 százaléka magyar anyanyelvű volt. Ezért sem meglepő, hogy 1940-ben alig néhány hét alatt visszaállt a magyar polgári közigazgatás a városban.

Művelődési élet

Fleisz János hangsúlyozta, hogy az azt megelőző húsz évhez viszonyítva teljesen más minőségű művelődési élet alakult ki Nagyváradon a tárgyalt időszakban. Elmondta: érzékelhető volt az a törekvés, hogy Nagyváradot ismét kulturális központtá tegyék, hiszen ismét lett állandó és önálló színháza Váradnak, újralétesítették a nagyváradi római katolikus püspökséget. Olyan jeles írók alkottak Váradon, mint Horváth Imre és Tabéry Géza. A képzőművészeti élet is erős volt a városban, bár az kétségtelen, hogy a zsidótörvények negatívan érintették a helyi képzőművészeti életet. A beszélgetés után a megjelentek tehették fel kérdéseiket. A kötetbemutatón közreműködött Meleg Vilmos, aki Kölcsey Himnuszát, és váradi költők verseit szavalta el, valamint a Nagybajnócai Népdalkör három fiatal énekese, akik bukovinai népdalokat adtak elő. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.


2018. január 14., vasárnap

A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE 2018

Közösség formáló kultúra
 


Nagyvárad, 2018. január 19. (péntek) 17.00 óra
Helyszín: Nagyvárad, Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ, Múzeumterem. Ezredévi emléktér / Str. Libertatii 40. szám.

Üdvözlő beszédek:
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke, az EMKE alelnöke
Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen elnöke

Könyvbemutató
Dr. Fleisz János: Nagyvárad művelődési élete 1940-1944. Nagyvárad, 2017.
A szerzővel beszélget: Porkoláb Lajos
Közreműködik a berettyóújfalui Nagy Bajnóca Népdalkör

Szervezők:
MAGYAR POLGÁRI EGYESÜLET-NAGYVÁRAD
BIHAR MEGYEI ÉS NAGYVÁRADI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE
(BINCISZ)

Együttműködő partnerek:
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), Partiumi Alelnökség
Bihari Népfőiskola, Berettyóújfalu
Biharország Civil Társulás
Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen
Sapientia Varadiensis Alapítvány


2016. október 18., kedd

Civilek baráti találkozója

Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ),
Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület,
Megyei Népfőiskolai Egyesület- Debrecen,
Sapientia Varadiensis Tudományos Kulturális Alapítvány

tanulas unnepe.jpg

MŰVELŐDÉS HETE-TANULÁS ÜNNEPE 2016
NAGYVÁRADON

Civilek baráti találkozója
2016. október 20. (csütörtök), 16.30

IMG_20160525_164426.jpg
Helyszín: Nagyváradi Vár. Tanácskozóterem (I épület).

16,30 óra Megnyitó:
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alelnöke
Porkoláb Lajos a Megyei Népfőiskolai Egyesület- Debrecen elnöke, a Magyar Népfőiskolai Társaság (MNT) alelnöke
16,45 óra Könyvbemutató: Fleisz János: Az erdélyi magyar sajtó története 1940–1944. Pécs, 2016.  
A kötetet ismerteti Pap István újságíró, szerkesztő (Bihari Napló)
17,30 óra Előadás: Dr. Karácsony Sándor (1891-1952) pedagógus, tudós életművéről
Dr. Szabó Irma egyetemi oktató, Debrecen
A pedagógus és a felnőtt nevelő- Karácsony Sándor.

18,00 óra Baráti beszélgetés

2015. október 27., kedd

15 éves ünnepség Berettyóújfaluban

Október 22-én, csütörtökön Berettyóújfaluban megünnepelték a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elindulásának 15 éves évfordulóját. Ennek tiszteletére nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyen az alapító tagok és pártolók nagy létszámban vettek részt.

Nagyváradot az eseményen dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke, Fleisz Judit a Sapientia Varadiensis Alapítvány alelnöke és Meleg Vilmos az NCK ügyvezetője képviselte.

A rendkívül változatos és sokrétű tevékenységet felmutató civil szervezet egyike a legjelentősebbeknek a biharországi térségben, amelynek sikerült saját székházat építenie és ma is három főállású alkalmazottal rendelkezik.

Lisztes Éva elnök és Harasztosi Sándor volt elnök felelevenítették az indulást, amely főleg Porkoláb Lajosnak, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának kezdeményezésére történt, majd bemutatták a 15 éves sokrétű és rendkívül gazdag tevékenységet, amelynek egyik fő iránya a bihari térségi összetartozás, a nemzeti összetartozás keretében.
Külön kitértek azokra a széleskörű kapcsolatokra, amelyek Nagyváraddal, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével és más civil szervezetekkel, intézményekkel, személyekkel kiépítettek.

A beszédekben elhangzott, hogy az Egyesület büszke arra, hogy tagjai közül nagyon sokan a közös célokért munkálkodnak, e nélkül nem sikerülne a hagyományok ápolása, kultúránk terjesztése, a határokon átívelő nemzetegyesítés megvalósítása.
A rendezvény keretében Meleg Vilmos színművész irodalmi összeállítást mutatott be, az alapító tagok emléklapokat és fényképeket kaptak.



A jó hangulatú baráti találkozó pezsgős állófogadással zárult, ahol a további sikerek kívánása mellett, már a jövőbeli tervek is megfogalmazódtak, köztük a Magyar Kultúra Napja közös elindításának 15 éves ünnepi évfordulójára tervezett berettyóújfalui és nagyváradi rendezvények megszervezése.


2015. augusztus 10., hétfő

A Himnusz megalkotójára emlékeztek

Kölcsey Ferencre emlékeztek a Civil Társadalom Napján belül megszervezett szombati rendezvényen, a nagyváradi Góbé csárdában. A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.
A rendezvényt a Regionális Fejlesztési Alapítvány és a Bihar megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége szervezte a tizenötödik alkalommal megszervezett Civil Társadalom Napja részeként. Baksa József, a Regionális Fejlesztési Alapítvány projektvezetője nyitotta meg a rendezvényt – mint elhangzott, a találkozó a miskolci székhelyű, tíz éve létesült alapítvány egyik projektjén belül jött létre.
Életút
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke elmondta: igyekeznek nagyobb léptékben gondolkodni, eddig Biharország, mostantól pedig a határ menti térség összetartozásának fejlesztésében szeretnének közreműködni, igyekeznek felvállalni a Partium értékeit is. A későbbiekben a történész egy előadás során mutatta be Kölcsey, a „világéletében gyönge testű, betegségekkel küszködő, mindössze negyvennyolc évet megélő férfiasan kemény lelkű ember” életét, aki kiterjedt és fontos életművet hagyott hátra. Szó esett azokról az olykor kíméletlen írásairól is, melyekben elmarasztalta többek között Csokonait és Berzsenyit, s nem vette észre, hogy amiért egy életen át harcolt, az pont kettejük költészetében fogalmazódott meg a legmagasabb szinten. A közönség eleinte mint kritikust és irodalmi vitatkozót ismerte meg. Élete végső éveit a nagy politikai perek töltötték ki, végső tevékenysége Wesselényi védelme volt, de a főtárgyalást már nem érte meg, 1838-ban halt meg egy szervezetén elhatalmasodó nátha következtében. „Nevét, emlékét a köztudatban múlhatatlanul idézi Nemzeti Himnuszuk. Életműve és emberi tartása miatt megérdemli, hogy születésének 225. évfordulóján megemlékezzünk Nagyváradon is róla” – hangzott el.
Versek
Meleg Vilmos színművész összeállítást adott elő Kölcsey Ferenc verseiből, Névben él csak, többé nincs jelen címmel. Tizenegy költeményt szavalt el, végül pedig a Himnuszt. A színművész főleg azokra a hazaszeretet és nemzetféltés által uralt versekre helyezte a hangsúlyt, melyeket akár első hallásra is könnyű felfogni, s amelyek hozzá is közel állnak, mondta el utóbb, kérdésünkre válaszolva.
A rendezvény második felében bemutatkoztak a jelenlévő civil szervezetek képviselői, majd kerekasztal beszélgetés következett, melynek során a résztvevők a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg, elképzeléseiket jövőbeli közös tervekről, együttműködési formákról.
Neumann Andrea

----------------------------------------------------------------------------------------------


Civil vezetők Sződemeteren
C:\Users\Fleisz\Desktop\Civil nap 2015\DSCN0178.JPG

A Kölcsey „225” megemlékezés második napján a Regionális Fejlesztési Alapítvány (Baksa József), a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) (dr. Fleisz János), a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) (Meleg Vilmos) és a Megyei Népfőiskolai Egyesület (Porkoláb Lajos) vezetői tiszteletüket tették Sződemeteren Kölcsey Ferenc szülőházánál. Örömmel vették tudomásul, hogy két nappal azelőtt, hosszú idő után újból kihelyezték a ház falára az évek óta eltűnt emléktáblát.

2015. augusztus 3., hétfő

„Kölcsey 225” - Határtalan megemlékezések és kerekasztal programsorozat

A Regionális Fejlesztési Alapítvány és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) szeretettel meghívja Önt


Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője
című rendezvényére, amely egyben a 
CIVIL TÁRSADALOM NAPJA (XV) 
eseménye
       Himnusz.jpg
Helyszín: Nagyvárad, Góbé Csárda, Malom (Avântului) utca 4 szám
Időpontja: 2015. 08. 08. 16.00 óra
A találkozó célja: Megemlékezés Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulójára, kerekasztal beszélgetés pályázati együttműködések kialakításáról a civil szervezetek képviselőivel.


Program:
16,00 óra Megnyitó
Baksa József a Regionális Fejlesztési Alapítvány projektvezetője
16,20 Dr. Fleisz János egyetemi tanár
Kölcsey Ferenc életútja és jelentősége
16.40 „Névben él csak, többé nincs jelen”.
Meleg Vilmos színművész előadása Kölcsey Ferenc verseiből  
17.00 Kerekasztal beszélgetés.
Moderátor: Dr. Fleisz János elnök (BINCISZ)
Civil szervezetek bemutatkozása, tapasztalatcsere, határok feletti újabb együttműködések kialakítása
19.30 Baráti beszélgetés

Társszervezők: Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), Sapientia Varadiensis Alapítvány, Biharország Civil Társulás.

2015. március 3., kedd

CIVIL TANÁCSKOZÁS BERETTYÓÚJFALUBAN

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei Irodája a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központtal közösen 2015. február 26-án Műhelynapot szervezett a „Királyok, fejedelmek útja” program keretében „Útjelzők 2” címmel Berettyóújfaluban a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület székházában. A tanácskozáson Nagyváradról      dr. Fleisz János történész, a BINCISZ elnöke és Forró László lelkész vett részt.
C:\Users\Fleisz\Desktop\kiralyok utja bujfalu 2015 febr 26\P260215_11.24.jpg
(A tanácskozás megnyitója)
A Műhelynap célja a 2008-ban indított „Királyok, fejedelmek útja” program stratégiai továbbfejlesztéséhez konkrét célok meghatározása, a 2015. évi feladatok tervezése volt. A rendezvény keretében két előadás hangzott el:
„A Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület és Berettyóújfalu kapcsolódási lehetőségei a „Királyok, fejedelmek útja” programhoz – Porkoláb Lajos megyei elnök, Lisztes Éva elnök, Harasztosi Sándor alelnök
Szervezeti keretek – 2015. évi feladatok - facilitátor: Hamvas László, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület elnöke
Ezután élénk megbeszélésre került sor, amelyben a továbblépés lehetőségeit vázolták.

2015. január 23., péntek

MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE 2015

Nagyvárad és Berettyóújfalu 15. alkalommal szervezi közösen a Magyar Kultúra Ünnepét, idén január 17–23. között. Több érdekes eseményt is szerveztek mindkét városban.

Január 21-én a Magyar Kultúra Ünnepe keretében, a tizenöt éves Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) szervezésében A nemzeti kultúra szolgálatában címmel irodalmi rendezvényre került sor. Az eseménynek a váradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott helyet. Az egybegyűlteket az iskola igazgatónője Zalder Éva köszöntötte, kiemelve, hogy az ilyen alkalmak összehozzák az embereket felekezeti, politikai hovatartozástól függetlenül, azon az alapon, hogy mindannyian a magyar nyelvet beszélik. Az eseményen üdvözlő beszédet mondott dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke, valamint Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője. Dr. Fleisz János a 15. alkalommal megszervezett Magyar Kultúra Ünnepe rendezvényről osztotta meg gondolatait, összegezve az elmúlt évek eseményeit, felelevenítve, hogy hogy milyen körülmények között és milyen céllal hozta létre a BINCISZ más civil szervezetekkel együtt a Magyar Kultúra Napját megünneplő rendezvényt. A kulturális eseményt, amelynek célja az identitás erősítése, a magyar kultúra megtartása, 2001-ben szervezték meg először, így Biharország két elszakított része együtt tud ünnepelni. „Úgy vélem, hogy a hagyományteremtés sikerrel járt, remélem, hogy rendezvényünk a magyar közösség kiemelkedő ünnepe és megmaradásának jelképe lesz a továbbiakban is” – tette hozzá.
Ady és a Nagy Háború
Porkoláb Lajos kiemelte, hogy nem sok példa van arra, hogy a határ mentén lévő két város együtt ünnepelje és művelje a magyar kultúrát. Hozzátette, hogy a tizenöt éves együttműködés alatt nem csak szakmai kapcsolat jött létre, hanem barátságok születtek. 
Az eseményen dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész Ady Endre és a Nagy Háború címmel tartott előadást, Ady világháborús költészetéről, az ezekben foglalt gondolatokról, érzelmekről. Az előadáson Meleg Vilmos színművész szavalta el az oda illő verseket (A Kalota partján, Az eltévedt lovas, Ember az embertelenségben, Üdvözlet a győzőnek). Az előadás előtt az irodalomtörténész a magyar kultúra helyzetéről beszélt. Mint elmondta, a magyar kultúra rossz helyzetben van, évről évre pesszimistább a kultúra és műveltség helyzetét látva, amelyek hanyatlásához a politikusok és pénzemberek járultak hozzá. Rossz előjelként tekint arra is, hogy míg húsz éve a magyarok együtt tudták megünnepelni a Magyar Kultúra Napját politikai nézetektől függetlenül, addig ma már „képtelenek vagyunk arra, hogy együtt legyünk nemzeti ünnepünkön. Az a nemzet, amely számot tud vetni saját nemzeti tragédiáival, az nem lehet elveszett. Erőt kell merítenünk és talpra kell állnunk, ahogy a múltban is. Ez lehet számunkra a biztatás, amely biztatásnak mestere és krónikása volt Ady Endre” – tette hozzá.
15 éves a BINCISZ
Az alkalmon röviden megemlékeztek a BINCISZ tizenöt éves fennállásáról is. Dr. Fleisz János ismertette, hogy a szövetség 14 szervezettel 2000 januárjában alakult meg. A továbbiakban felsorolta azokat az eseményeket, kezdeményezéseket amelyeket az évek során szerveztek (a Magyar Tudomány Napja, a Magyar Kultúra Napja, a Civil Társadalom Napja, a Művelődés Hete – Tanulás Ünnepe, Nagyváradi Civil Kerekasztal stb.), valamint a 21 tagszervezetet is. „Érdemes volt ezt a fajta civil munkát elvégezni, amelynek ma is van haszna, de más típusú szervezetekre is szükség lenne, továbbá a fiatalok bevonására. Úgy gondolom, hogy a civileknek fontos feladatuk van, mégpedig egy valódi képviseleti demokrácia létrehozásában” – tette hozzá.
Irodalmi-zenés műsor
Az eseményen egy irodalmi-zenés műsorra is sor került: Ringató – A szerelem témája a magyar kultúrában című előadást mutatták be a Szent László líceum diákjai, majd a berettyóújfalui zeneiskola növendékeinek és tanárának rézfúvós kvintettje lépett fel egy rövid zenei műsorral. 


Forrás: www.erdon.ro




2015. január 19., hétfő

A MAGYAR KULTÚRA ÜNNEPE – 2015

Nagyvárad és Berettyóújfalu 15. alkalommal szervezi közösen a magyar kultúra ünnepét.

NAGYVÁRAD
(kezdési időpontok helyi idő szerint)

Január 20., kedd

18 óra: Kordics Imre: Nagyvárad fontosabb utcái 1940–1944 című könyvének bemutatója; bemutatja Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke;
Szervező: PBMET;
Helyszín: Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ.

Január 21., szerda
16 óra: A nemzeti kultúra szolgálatában
Ady Endre és a Nagy Háború – dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész (Budapest) értekezése; közreműködik Meleg Vilmos színművész;
Ringató – A szerelem témája a magyar kultúrában – a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak előadása;
Hagyomány és civil építkezés. 15 éves a BINCISZ – dr. Fleisz János egyetemi tanárnak, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnökének előadása;
Fellép a berettyóújfalui zeneiskola növendékeinek és tanárainak rézfúvós kvintettje;
Szervező: BINCISZ és a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK);
Helyszín: Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum díszterme.

18 óra: A BBC History folyóirat nagyváradi számának bemutatója – bemutatják és közreműködnek: Papp Gábor, Kőrössi P. József, Kormányos László, Péter I. Zoltán, Szilágyi Aladár, Szűcs László;
Szervező: Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia;
Helyszín: Ady Endre Emlékmúzeum.

Január 22., csütörtök
17 óra: Gombos Ferenc fotóművész tárlatának megnyitója – megnyitja Kocsis Csaba népművelő (Berettyóújfalu), közreműködik a szentjobbi Vadvirágok népdalkör;
Szervező: Tibor Ernő Galéria;
Helyszín: Tibor Ernő Galéria;

19 óra: A magyar kultúra ünnepének nagyváradi gálaestje – köszöntőt mond Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke;
A Magyar Kultúra-díjak, valamint a Jakobovits-díj átadása;
Szervező: az RMDSZ Bihar megyei szervezete
Molnár Ferenc: Liliom – külvárosi legenda – ünnepi előadás; rendező: Szikora János;
Szervező: Szigligeti Társulat;
Helyszín: Szigligeti Színház.

BERETTYÓÚJFALU
(kezdési időpontok helyi idő szerint)

Január 17., szombat
10.30: Emléktábla-avatás
Kosztolányi Dezső bihari (berettyóújfalui és nagyváradi) látogatásai – Bakó Endre irodalomtörténész előadása
Apámmal utazunk – irodalmi összeállítás Kosztolányi Dezső 80 éve történt berettyóújfalui látogatása alkalmából; közreműködik: Kocsis Csaba, Meleg Vilmos színművész, Pető István és a Négypatkó Együttes;
Szervező: Berettyóújfalu Városért Közalapítvány;
Helyszín: a járási hivatal I. emeleti előcsarnoka, valamint Fráter László-terme.

Január 20., kedd
17.30: A Kárpát-medencei magyarság műveltségi állapota – fórum; a jelenlévőket üdvözli: Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke, dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke;
A beszélgetés résztvevői: Pomogáts Béla irodalomtörténész; dr. Sz. Tóth János egyetemi docens, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke; dr. Fleisz János; dr. Kovács Béla, a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár igazgatója; dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója; Kálnai Zsolt, az Arany János Gimnázium igazgatója; moderátor: Porkoláb Lajos;
Szervező: a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület;
Helyszín: Bihari Népfőiskola székháza.

Január 23., péntek
18. óra: A Biharkeresztesi Nemzetközi Művésztelep anyagából válogatott kiállítás megnyitója – megnyitja: Barabás Ferenc, Biharkeresztes polgármestere; közreműködik a Fehér Mályva Hagyományőrző Egyesület népdalköre és a Szederinda Énekegyüttes;
Szervező: a Bihari Múzeum és a Sinka István Városi Könyvtár;
Helyszín: Nadányi Zoltán Művelődési Központ – Bihar Vármegye Képgaléria.

19 óra: A magyar kultúra ünnepének berettyóújfalui gálaestje – ünnepi beszédet mond Biró Rozália Bihar megyei szenátor és Muraközi István polgármester;
Hajnali részegség – irodalmi est Csikos Sándor érdemes művész összeállításában; közreműködik: Kóti Árpád, a Nemzet színésze, Csikos Sándor és a Négypatkó Együttes;
Szervező: a Bihari Múzeum és a Sinka István Városi Könyvtár;
Helyszín: a Nadányi Zoltán Művelődési Központ színházterme.

2014. május 7., szerda

FESTUM VARADINUM - CIVIL TÁRSADALOM NAPJA NAGYVÁRADON

CIVIL TÁRSADALOM NAPJA (XIV.) 
2014. május 13 (kedd), 17 óra.
Helyszín: Ady Endre Líceum könyvtárterme, Nagyvárad, Szilágyi Dezső (Moscovei) utca 1szám.


PROGRAM

17,00 óra
Megnyitó: Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke.

17.15
A költői Nagyvárad. Meleg Vilmos színművész előadása a magyar költészet Nagyváradhoz kötődő gyöngyszemeiből.

17, 35
Civil szervezetek a politika uszályában. Kormányzunk értetek, de nélkületek! Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke.

18,00  Szűcs Sándor néprajztudós élete és munkássága Dr. Szathmári Ibolya ny. igazgató, Déri Múzeum- Debrecen.

18,30
A határmenti együttműködések jelentősége Harasztosi Sándor, a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület (Berettyóújfalu) elnöke
18,45
Kötetbemutató: Népfőiskolák együttműködése Európában Porkoláb Lajos a Megyei Népfőiskolai Egyesület Debrecen elnöke.

19,00
Civilek baráti találkozója. A civilek hozzájárulása a hagyományok továbbéléséhez, a nemzeti identitás erősödéséhez. Tapasztalatcsere, ötletek, tervek a jövőbeli helyi és térségi civil együttműködésekkel kapcsolatban.

Szervezők: Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK), Megyei Népfőiskolai Egyesület-Debrecen, Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, Sapientia Varadiensis Alapítvány, Biharország Civil Társulás.

2013. november 23., szombat

Megújuló civil törekvések - Biharország Civil Társulás alapító okiratának alárása


2012. május 2-án 
XII. alkalommal szervezték meg, 
a XXI. Festum Varadinum keretében, 
a Civil Társadalom Napját, 
a nagyváradi Ady Endre Líceumban.



·                     Előadások hangzottak el. 
·                     Aláírtak a Biharország Civil Társulás alapító  okiratát.

A rendezvény szervezői ezúttal is a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ), a debreceni Megyei Népfőiskolai Egyesület, a berettyóújfalui Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület, a Nagyváradi Civil Kerekasztal, a Sapientia Varadiensis Alapítvány, valamint a Varadinum Kulturális Alapítvány voltak.
A megjelenteket dr. Fleisz János, a BINCISZ elnöke köszöntötte, kiemelten a derecskei küldöttséget. Arra emlékeztette őket: tizenegy évvel ezelőtt a biharországi és a nemzeti összetartozás jegyében kezdeményezték A Civil Társadalom Napját. Ugyanakkor felidézte az első, 1992-ben zajlott Festum Varadinum körmenetét is, amikor a Bazilika kertje „hemzsegett” az embertömegektől. Megjegyezte: változtak az idők, manapság az egymás mellé rendelt rétegrendezvények ugyan nem tudnak ennyi érdeklődőt megmozgatni, de azért eredményeket és értékeket képesek felmutatni. A jövővel kapcsolatban kifejtette: szeretnének a város felé nyitni, így valószínű, hogy változtatni fognak a Civil Nap lebonyolításának módján. 

Az üdvözlő szavak után dr. Fleisz János, a BINCISZ elnöke és Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke ünnepélyesen aláírták a Biharország Civil Társulás alapító okiratát, mely szerződés a magyarországi új civil törvényre alapozva lehetőséget nyújt a civil mozgalmak közötti együttműködés elmélyítésére a határ két oldalán.

Előadások
Dr. Szabó Irma, a budapesti KultúrÁsz Közhasznú Egyesület közművelődési főtanácsadója a magyarországi új civil törvény legfontosabb újításairól és következményeiről beszélt, felvázolva egyúttal az anyaországi civil szervezetek tevékenységét a rendszerváltozás után. Többek közt megtudtuk: Magyarországon jelegleg körülbelül 65 ezer civil szervezet működik, melyek közül 3100 Hajdú-Bihar megyében. Körülbelül 50 százalékuk szabadidővel, sporttal és kultúrával kapcsolatos munkát végez. 2010-ben a bevételük 1200 milliárd forint volt és átlagosan 165 tagja van egy-egy egyesületnek. Gondot okoz azonban, hogy a civil szervezetek 45 százaléka fővárosi és ugyanennyi százaléknak a bevétele nem haladja meg az 500 ezer forintot. A szakember arra hívta fel a figyelmet: az új törvény kimondja a nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon való részvétel támogatását, valamint azt is, hogy határon túli civil szervezet csak Magyarországon nyilvántartásba vett civil szervezettel együttesen lehet támogatás kedvezményezettje.

Közös jövőnk
Jantyik Zsolt, a debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ igazgatóhelyettese a Közös jövőnk Hajdú-Bihar/Magyarország programokat ismertette, melyek abból indulnak ki, hogy a helyi közösségek a magyar társadalom alappillérei. Mindannyiunk felelőssége a magyar jövő átörökítése a kultúra széles értelmezése által, mely gyarapodáshoz vezet. Ennek tükrében a program három alapeleme a közösség, az identitás és a partnerség, a gyakorlatba ültetés pedig a Klebersberg-, a Méliusz- és a Partium-projekt keretében valósul meg, hangzott el.

Dr. Fülepné Sipos Ilona, a derecskei Városi Művelődési Központ igazgatója a Királyok, fejedelmek útja programot mutatta be. Kifejtette: a 2010 novemberében Szentjobbon útjára indított kezdeményezés azokat a Hajdú-Bihar és Bihar megyei szakembereket, polgármestereket, civil szervezeteket, magánszemélyeket és vállalkozókat szólította meg a határ mindkét oldalán, akik hajlandóak saját és egymás helyi értékeit összegyűjtve, egymást segítve –nem feltétlenül elérhetetlen pályázati források megérkezésére várva– egy működő, élő, szervezett rendszert felépíteni és működtetni, s az összefogás segítségével közösen gyarapodni. Fontos cél volt egy olyan infrastrukturális háló létrehozása és működtetése is, mely az abban résztvevő szereplők munkássága révén a Debrecen és Nagyvárad vonzáskörzetében levő települések és közösségek számára korszerű formában tárják fel és aktivizálják közös kulturális kincseinket, történelmi emlékeinket.

Dr. Fleisz János szerint a váradi önkormányzat és a civil szervezetek közötti kapcsolat szociológiai és gyakorlati szempotból periférikus, vagyis gyenge a helyhatósági tevékenységbe való bevonás és a támogatás is. Jellemző: az elmúlt években a civil stratégiát nem sikerült keresztülvinni, mert az önkormányzat csak egy szükséges valaminek tartja a civil szervezeteket, de nem akarja megerősíteni ezeket. A BINCISZ-elnök szerint megoldás lehet a demokrácia strukturális átszervezése, mert meglátásában a képviseleti demokrácia csődöt mondott, a jövő pedig a részvételi demokráciáé, melyben az illetékes szakemberek állandó jelleggel kikérik a lakosság véleményét. Úgy fogalmazott: a civil út egy járható harmadik út, melynek önálló módon kell alakulnia, nem a politikai tömörülések mögé bújva.
Ciucur Losonczi Antonius